Lépteink koppannak,
utakat koptatnak,
éltünk szűk irtásán
szorgosan baktatnak.
Van, hogy szinte szállnak,
alig érnek talajt,
máskor elbotlanak
mindenben mi kihajt.
Mocsokban és sárban,
piszokban gázolnak,
nem jelent akadályt,
amit ott láthatnak.
A szennyből kimászva
tisztára mosódnak,
folytatják az utat
melyről elindultak.
Idő, az egyre jár,
fáradnak a léptek,
lassacskán, csosszanva,
tovább alig érnek.
Pihenni vágynak már,
várják az út végét.
stafétát átadni,
s meglelni a békét.
2 hozzászólás
Kedves Judit!
Az első soroknál azt hittem, gyermekverset olvasok. Pergős, és olyan katonásan baktató. Tovább olvasva már egészen más lett az üzenete. Meglepő fordulat lett a végére a staféta átadás, melyhez lépésről lépésre vezetett az út. Nekem tetszik.
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Nagyon köszönöm, hogy olvastad!
Szeretettel, Judit