Madarakat táncolni a nyári szélben,
Gyerekeket játszani a napsütésben,
Örülve, kacagva, derűbe borulva.
A nyári napfény, mint mennyi sugár
Ragyogott e békétlen világra, s tudtuk jól
Gyermeknek lenni Isteni kiváltság,
Mint tudatlan angyalok, szelíd jótevők.
Lelkem virága ám hamar elhalt, hol
Remények, álmok, csodák,
Mint délibábok tűntek el hirtelen,
S helyüket üres terek pótolták.
Mára lettem, aki lettem,
S vagyok, aki vagyok:
Maga a múló valóság,
A megismételhetetlen semmiség.
1 hozzászólás
Szép köntösbe foglalod verseidet, jó gondolataid vannak. Többet kellene foglalkozni azzal, hogy mások alkotásaidat is olvassad. Akkor a Te verseidet is többen fogják olvasni. Tehetséged van a versíráshoz, de fontos, hogy sokat írjál és sokat olvass másoktól is.
Szeretettel olvastam: Kata