Lobogjon a máglya

Isten kezében szilánkos pohár,
kérhetem – e, hogy zúdítsa oltalmát
ha íztelen szavak olvadnak a számban
és könyveket égetek.
Csak lobogjon a máglya!
Kopogtass kedves! Belül nyitva, kívül sincs még zárva.
Múltam súrolom, s teregetem pecsétes lelkemet.
Ha értenéd, csended torzzá mutálja a kisded perceket.
Csonkítás ez, mint lopott éjjelben
mézízű ébredést vonszoló valóság.
Mikor még mezőket dajkált a szőke búzakalász
szemembe parazsat csiholt tekinteted,
de látod már a tölgyesek is lógatják fejüket,
s leheletüktől vacogva jajgat bronzvörös alkony.
Tapogatózva keresem elrabolt hitemet,
és Isten kezében szilánkos pohár…