Korrózió rohant patán –
vörös, mint a Takla Makán
szellemfútta poros fái,
kánok véres rab ruhái.
Vörös, mint a bor a ruhán,
s elnyeli e tenger sután,
mint füstölgő vulkánköpet,
az embert, lovat s szekeret.
Vörös, úgyis lángoló ég
festi vörösre a fejét
a tenger hullámainak,
a szél kígyó hangjainak.
Vörös még a hajnali fagy
és szíved is hogyha itt vagy,
s vörös homokszemek némán
rohannak lépteid nyomán.
Betakar az éj s a tenger
egy vörös, nagy lepedővel,
s vörös kezek húzzák lábad,
de lelked csak vágtat, vágtat.
Nincs ágyad csak sírod, vörös,
és egy hely sem néked fölös.
Futsz, míg rozsda s vulkánköpet
tölti meg tüdőd és füled.
Futsz, míg szemed vörös fénye
halványan hasít a mélybe,
s mikor egy domb reád mászik,
csontod vörös porban ázik.
7 hozzászólás
Szia Davey! Csodálatos képeket használsz a vörös színnel kapcsolatban! Nekem tetszett ez a versed is! Grat. Andi
Amindenedet !!!!:)) Hékás ez a vers remek:)) "Korrózió rohan patán" ez nem jutott volna soha eszembe, s megannyi más sem, miket leírtál:)) Szeretelek olvasni!
Szeretlek olvasni:))
nagyon szép képek. tetszett, főleg ez a két sor fogot meg:
"Vörös még a hajnali fagy
és szíved is hogyha itt vagy"
köszönöm az élményt.
Én köszönöm, hogy olvastatok! Legszívesebben lefestettem volna ezt a képet, de hát nem tudok festeni. 🙁
Fessek neked valami hasonlót? Mármint olyat, amiben a fő motívum a vörös?
Hú, annak nagyon örülnék!