Elbeszélő költemény
Maca özvegysége
árván él velünk, nincsen nyugta,
sétál a lakásban, társait keresi-kutatja.
Nagy az ő bánata, mivel ezután már
intézkedni kénytelen
a reggeli és vacsora ügyében.
Hozzám jön, lábamhoz dörgölődzik,
halkan nyávogva árván siratva magányát.
Ha indulok a konyha felé,
keserves nyávogással várja ételét,
nem úgy, mint régen,
amikor tányérjukat hárman ülték körbe,
s úgy várakoztak csendbe.
Hiányozik a cicatársaság neki,
amikor ki voltak osztva a szerepek:
a reggelit-vacsorát Kormi, intézte,
ők várakozva figyeltek.
Most már minden teher az ő vállán nyugszik.
Írás közben hozzám jön, két lábával tapogat
úgy jelzi nekem, hogy megérkezett és éhes.
Ragaszkodó, barátságos társam
háláját nekem kimutatja a lakásban;
azt is, hogy boldog, amiért őt befogadtam.
Kedves-okos cica, gondolatomat is érti.
Most is játékos, pedig már ő sem fiatal,
este-reggel jelzi, hogy játszani akar:
bukfencezve járja körbe a szobákat,
felgyűri a szőnyeget, alábújik.
Ha jól érzi magát, beszélget velem,
néha macska nyelven válaszol: me e e
gyakran hosszú ideig társalgunk imigyen.
Szemembe nézve, értelmes képpel néz rám,
ilyet sosem tapasztaltam eddig macskáknál.
Egyedül ő az a cicatársadalomban,
Aki időnként nézi a tévét,
szemben leülve a készülékkel!
*
Aztán egyszer vele is nagy baj történt.
Kellemes nyári estére járt az idő,
Emese unokám kezében a cicát tartva,
rémülten nyit be hozzám, a szobába.
Mi történt? szaladok eléjük.
A cicát letettük földre,
csak kúszik a padlón, alig vánszorog
lábait kínosan fájlalja,
szünet nélkül siránkozik-nyávogva.
Óvatosan leteszem az ágyra,
fájdalomcsillapítót török apróra.
Becsomagolom májpástétomba,
simogatás közben megetetem vele,
nemsokára kissé enyhül a fájdalma.
Szegény Macuka, néha fordulna,
de akkor feljajdul fájdalmába.
Másnap állatorvost hívnék, de mindnyájan
vidéken, értekezleten vannak.
Állatorvosok mobiljára SOS-jelzést küldök,
dél felé végre, egyikük megjött.
Megvizsgálja, de nem tud segíteni rajta,
azt mondja, röntgen kellene,
de olyan nincs az egész környéken.
*
Felhívom Budapesten Katica lányomat
aki kérésemre bejelent bennünket
a cicával, egyik állatklinikára.
Másnap Emsi unokámmal és
a cicával szállunk föl a buszra.
Szegény beteg állat egész úton szenved,
amiért az utasok bennünket figyelnek.
Maca cica végig siránkozik a Metrón is,
magában arra gondol:
Miért hagytuk el az ismerős otthont?
Azt hiszi, hogy már örökké utazni fogunk.
Metró után megint nagyvárosi zajban
ismét továbbutazunk buszon
*
Végre megérkezünk a cica számára
egy ismeretlen lakásba,
ahol Macát egy fekete Puma,
meg egy másik hatalmas szürke kandúr
(lányomék Krampusz-cicája és Marci)
igazán nem barátságosan,
hanem felpúpozott háttal, morogva fogadja
Még jó, hogy elhúzódtak, s nem támadtak,
csupán dühösen méregették egymást.
A nappali szobában Maca talált menedéket,
elfoglalt a sarokban egy csendes helyet,
ahonnan rettegve figyelte a terepet.
Krampusz mindenkiben ellenséget látott,
haragosan kerülgetett mindnyájunkat,
akivel találkozott, arra fújt és morgott.
Borzasztó dühös lett, hogyan került
egy idegen macska az ő birodalmába?
*
Csendes éjszaka után reggel a társaság
busszal az állatklinikára igyekezett.
A váróban másik két beteg cica és sok-sok kutyus,
egyikük sántít, másiknak gallér a nyakán,
csupa beteg állat várt ránk.
Mikor belépünk, a kutyusok fülüket hegyezik,
de nem ugatnak, s nem támadnak,
csak illedelmesen Macára figyelnek.
Hamar bejutva, egy cica-nővér és
a fiatal állatorvos a cicát megvizsgálta:
letette a földre, úgy figyelte
hogy kúszik járkálás helyett a beteg.
Majd végigtapogatta az asztalra helyezve.
Aztán finoman megfogták ketten,
és fájdalommentesen harcképtelenné tették.
Az állatorvos finoman végigtapogatta,
úgy figyelte, s ahol a cicának fájt, halkan nyávogott.
Olyan volt figyelni, mintha a kérdésre
a cica mindig felelt volna
Nem kellett röntgen, sem altatás,
az orvos mégis megállapította,
hogy nem törött lába,
hanem az ínszalagok nyúltak meg rajta.
Injekciót kapott, ami egy hétre
fájdalmait csillapítja.
A receptre fölírt vitamintól,
lehet, rendbe jön hamar.
Csak akkor, ha nem javul,
kell visszavinni egy hét múlva.
*
Ebéd után hazaindultunk,
a kedves jegykezelőtől
a cica is kapott hely-jegyet.
Hazafelé már jól érezte magát,
egyet sem nyávogott,
mert kinyitottam a cicahordozó ajtaját,
vizes zsebkendővel (a nagy meleg miatt)
végigsimogattam, etettem-itattam.
Jóllakva a cica, elhelyezkedett
és egész úton nyugodtan aludt.
A megszokott otthonában pihenve,
Örömünkre, hamar fel is gyógyult.
*
Ebéd után kis pihenőt szoktam tartani,
közben olvasok.
A cica ismeri szokásom,
ezért néha meg sem vár engem,
már előttem siet a heverő mellé.
Felugrik, azonnal hanyattfekszik,
elkapja a fotelről lelógó zsinórokat,
kedves játékait.
Közben engem figyel.
Nem akármilyen üzleti spárgákról van ám szó,
hanem kézzel sodort, szép, kézimunkáról!
Legalább három ott lóg a fotel támláján,
és hanyatt fekve azokkal játszik Macukám.
Elkapja az egyiket vagy mindet,
rámnéz, fogja a zsinórt, majd elengedi;
hogy engem érdekel-e a játéka, azt figyeli.
Ha elkapta tőlem a madzagokat,
én visszaadtam neki.
Akkor négy lábával rúgta, harapta,
én igyekeztem visszahúzni tőle,
ő meg ismét hirtelen elkapja,
rugdossa, örömében harapdálja.
Végül elkapta, a szájába vette,
többé el nem engedve.
Ez a játék néha fél órán keresztül tartott,
elfáradt, a gyors mozdulatain lassított,
egyre lankadtabban ugrált a madzagok után,
majd úgy kimerült, hogy álomba szenderült.
*
Néha már olvastam, amikor megérkezett,
de akkor nem ugrott föl mellém,
előbb megállt, merőn nézett,
kereste a tekintetemet,
tudni akarta, észreveszem-e,
hogy már itt vár.
Én pedig a heverőt ütögetve,
ugorj föl hozzám, Macuka! szóltam neki.
Egy-két kérés után hajlandónak
mutatkozott felugrani mellém,
majd az ölemben összetekeredett kényelmesen.
Ha már elfáradt, akkor elaludt,
elégedetten és hangosan dorombolt.
Ezt a szertartást naponként ismételte.
Amikor hamarabb jött be a szobába,
a fekhelyem mellett megállt és várta,
hogy elhelyezkedjem, és a helyét
csak hívásom után foglalta el.
Unokáimtól kapott egy csörgő üveggolyót,
a szobában görgeti, éjszaka azzal játszik.
*
Utolsó fejezet következik:
4 hozzászólás
Huh!
Hát, egy kicsit hosszú!
De ismerős szituációk, mivel nekünk is van jelenleg két macsekunk!:)
Kedves DODESZ!
Bizony, ez hosszú, pedig ez csak egy része. De én a macskáimról folyton tudnék regélni, mivel csodálatos lények.
Kösz, hogy nálam jártál.
Üdv.
Drága Katám
Mint Macskusz imádó, hát nagy örömmel olvastam ezt a versed is:)
Ölellek drága barátnőm:Kriszti
Drága Kriszti!
Szóvel Te is szereted a cicákat, mert én is, nagyon. A tv-t úgy általában ritkán nézem, de ha kinyitom, akkor is az állatkórházakat, s általában – az állatokról szóló – történeteket nézem, mert más állatokat is szeretek, de kedvenceim a cicák!
Olyan sok élményt szreztem már róluk, hogy egy egész könyvet kitenne, ha összegyűjteném.
Örülök, hogy itt jártál.
Szeretettel ölellek: Kata