Elmerengtem néztem a fekete varjakat,
Ahogy csőrükkel keresik a magvakat.
Kávém gőze megfesti az ablakom,
Alig – alig látom őket a vizes talajon.
Elszalajsztottam, odébb szárnyaltak,
Szemeim már egészen megfáradtak.
Az esőcseppek halk kopogása,
Kényszeríti testemet a feladásra.
Álomba menekülni, ábrándozni,
Nem, fel kéne már ébredni.
De nem tudok, pedig akarok,
Húz az álomvilág, oly konok.
Egy tükrön szemem megakadt,
Egy alak, kit tükrözött meghasadt.
Négy szemből a könny megfakadt,
Egyik nem mozdult másik elszaladt.
A vihar erősödni tűnő hangját hallottam,
Nem tudtam, valóban, vagy álmomban?
Megjelentek a korom fekete varjak,
Éles-érdes karmaikkal belém vájtak.
Testem egészét szüntelen szabdalták,
Fájdalmam gyökereit el – elmardosták.
Eltűnődtem: madarak s emberek?
Eltérést nem látok csak keveset.
Ők is túlélők szintúgy mint mi,
Képesek az Óceánt átrepülni.
Örök hűséget fogadnak csak, mint mi,
Szeretik párjukat egy életre választani.
Megtorpantam, borzolva ráz a hideg.
Kegyetlen a valóság s oly rideg.
Én vagyok a madár Te az ember,
Hiába repülök szívem nem lel.
4 hozzászólás
Szia Beliliafesz! Különös versed lüktetése, néhol törik, de élet van benne. Tetszik ez a több dobozba helyezett szemszög, a tükörrel, álmokkal. Hogy tudd, a rímelés okoz nekem egy kis gondot, először jó, hogy szépen egybecsengenek a zárószavak, aztán itt-ott meg éppenhogy kijön a záró-szótag. Én is általában a tartalmon dolgozom, sokszor még a rímet is elhagyom hogy arról szóljon a vers amiről akarom.
köszi, Ábel
Szia Ábel,
Köszönöm. Igazából nem foglalkozom vele, csak kedvtelésből írogatok, arra figyelek, hogy nagyjából rímelkjen, mert szeretem a rímeket..ilyen szótag szám, meg jambusok már nem fekszenek 🙂 De nagyon köszi a véleményed, meg hogy olvastál.
Szia!
Nekem nagyon tetszett, bár sokszor gondolkodtam a sorok közt, de alapjában én is szoktam így írni….
Grati!!!!
Köszönöm Dinipapa 🙂 Tudod akkor már megérte, mert az a jó ha elgondolkodtat, annak ellenére, h lelkem megnyugvása érdekében írtam. Köszönöm