Magányos szív, mely párt keres,
Az éjben jár és a fényre les.
A fényre mely széppé teszi éltedet,
A fényre, mely melegít, és jó neked, … La-la-la…
Az éj sötét, és fénye nincs,
Egy csúcsra érsz és széttekintsz,
Nem látsz te mást, csak a múltadat,
És roskadsz már e súly alatt, … La-la-la…
A szíved sajog, s az elmúlt napok
Fájdalmát mindig újra kapod,
Megállni kár, az út visz tovább,
Ha kell, ürítsd méregpoharát!
De várd a fényt, mely csak tiéd,
S kire a szíved vár oly rég.
1 hozzászólás
Kedves Rudy!
Jól sikerült, szívből jött. Nagyon átjött, át tudom érezni én is, amit leírtál, Egyedül című versem ugyanezt az érzést írja le. Szépen leírod a vágyakozást, és az állandó összetörést, én is gyakran így érzek.
Üdv.: Szalai Mihály Emil