Miért is kéne, mondd örülnöd annak
hogy bármi, mondom, bármi véget érhet,
a büszke percek százfelé rohannak,
te vágyod, és elkoptatod a térded,
vihart kívánsz, nyáréji csendbe’ fürdő
mezőt, és tiszta, napsütötte tájat…
kotorsz, pedig lombjában él az erdő,
s elnyel a föld, magad kaparta vájat.
Majd… mondod, és a csillagokba les fel
szemed, de sarka rettenetre számol,
reszketed, hogy még-egyszer ne vesd el
nyűtt önmagad egy elképzelt világból.
Ne hagyd, vak álmod vászonzsákba ölt be,
repülj, ha lábad nem maradt a földre.
26 hozzászólás
Szia aLéb! 🙂
Nagyon tetszik a szonetted, szerintem Shakespeare is így vélekedik. 🙂 Elég mély, tanulságos is, ilyenkor átértékelek dolgokat, tehát engem gondolkodásra serkentesz. Szaladgálnak bennem a gondolatok, ezer karakter kevés, hogy megfogalmazzam az érzéseim a verssel kapcsolatban. Kankalinosan csapongok a ritmusok, a rímek, Shakespeare hagyatéka és a tartalom között. Sokszor nekifutok még ennek, ebben egészen biztos vagyok. Most minden a helyén, ez így is marad.
A záró két sor számomra a legerősebb, persze az amúgy is erős gondolatsor befejezéseként.
Örülök, hogy olvashattam. 🙂 Remélem, lavinaként zúdulnak új verseid, bevallom, nekem már nagyon hiányzott egy ilyen. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Örömmel olvastam a hozzászólásod, köszönöm szépen, nekem sokat számít, ha saját godolataid, érzésed idézik fel benned a verseim.
aLéb
Kedves aLéb!
Elgondolkodtató vers.Erőteljes sorok.Az utolsó két sor különösen megfogott.
Összességében sok bölcs gondolatot rejtettél a sorok mögé.Érdemes volt elolvasni.
Üdvözlettel:Ági
Ági, örülök, ha találtál a versben.
aLéb
Nagy élmény számomra olvasni újabb írásod!
Szeretettel: Tünde
Köszönöm szépen, zuzmara :-).
aLéb
Kedves aLéb!
Örömmel olvastam elgondolkodatató, elmélkedő szonettedet. Jó nálad, szép verseidnél időzni.
További jó alkotómunkát kívánok és egyúttal gratulálok fenti művedhez!
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Zsóka, nagyon köszönöm a szavaidat.
aLéb
"elkoptatod a térded,"
"repülj, ha lábad nem maradt a földre."
Milyen jól összehoztad! Az alkotásod első felében felsorolod, mi minden történik, történhet, a másik felében pedig biztatsz, hogy mindig van megoldás, van remény. Visszaléptem pár évet és néhány oldalt. Megnéztem a bemutatkozásod. 2006. Azt írod, hiszed, hogy él a költészet.
Téged olvasva én is ezt gondolom. Gratulálok!
Artúr, el nem tudom neked mondani, mennyire örülök, hogy itt látlak. Megtisztelőek a szavaid, örülök, hogy átérezted a verset. Köszönöm szépen, hogy itt jártál.
aLéb
Kedves aLéb!
Valóban mély gondolatokat ébresztesz az olvasóban. Most én is visszarepültem kicsit a múltba, no nem azért, amiért Artúr:) Inkább az "önvizsgálat" miatt. Mind önmagam, mind elmúlt éveim felett. Jó olvasni alkotásokat, melyek sugallják a jövőt, a reményt, s felhívják figyelmünket a bennünk rejlő erőre, a küzdésre. Úgy hiszem, most megtanulok "repülni":)
Köszönöm az élményt.
Szeretettel Rita
Szia Rita, köszönöm hogy itt jártál, és átengedted magadon a verset.
aLéb
Kedves Aléb!
"vak álmod vászonzsákba ölt be," költői nagyon! És hát nem is hagyom!!!!
Tetszett!
szeretettel-panka
Kedves Panka, örülök, hogy találtál a versben olyan gondolatot, ami megfogott, köszönöm. …és ne is :-)!
aLéb
Szia!
Ismételni tudom önmagam, a verseid számomra a költőiség mintaképe! Szívből gratulálok!
Szeretettel:Marietta
Szia Marietta!
Köszönöm a véleményed, örömmel olvastam.
aLéb
Kedves aLéb!
Nagyon tanulságos és szép a szonetted.Gratulálok!
Üdvözletem Linda
Kedves Linda, ksözönöm szépen, hogy itt jártál, és olvastál.
aLéb
Kedves aLéb!
Ajánlották a versed.Örülök, hogy olvashattam.
Mária
Kedves Mária, nagyon örülök, hogy elovastad.
aLéb
Szia! Rég nem volt időm olvasni itt a Napvilágon…most pótlom, és egyből egy gyöngyszemre akadtam.
Versed által közvetített filozófiád nagyon közel áll az enyémhez!
Köszönöm, hogy olvashattam.
Gyömbér
Szia Gyömbér! Örömmel láttalak, és köszönöm értő olvasásod!
aLéb
Szabadon lebegni, gondtalan s boldogan, de jó is lenne.
Szép és elgondolkodtató vers.
Szeretettel
mesako
Köszönöm a látogatásod, mesako!
aLéb
Kedves aLéb!
Érett férfias gondolatok szépen megírva. Gratulálok!
Ági
Köszönöm Ági, örülök, hogy elolvastad.
aLéb