2024. szeptember 17., kedd
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    elmúlás

    Majdnem elfelejtettem, hogy Advent van…

    sleepwellSzerző: 16 hozzászólás1431 megtekintés

    a gyűrött alkony
    jeleket karcol az égre,
    gyöngék vagyunk és
    védtelenek, hiányt
    rajzol a lélek esti
    rettegése

    *

    rám néztek riadt szemei
    – két messzi tompa csillag –
    már nem üzentek semmit,
    nem küldtek, de nem is hívtak,

    és fenyőből fontunk koszorút,
    jó illatú – mondta alig hallhatóan,
    s az első gyertya fénye mellett
    gyönge kezét kezembe fogtam,

    sápadt bőre felhevült,
    készültünk a Születésre,
    ő egészen közel, mellém ült,
    mintha valamitől félne…

    a pislogó láng a falra
    emlékképeket festett,
    dideregtünk, hiába
    karoltam át az apró testet

    szabadulni vágyott, el, el,
    karjaimból messze
    -értsd meg, elfogyott a perc!
    én elmegyek ma este…

    s pakolni kezdett, reszkető
    kezével tömte a szatyrokat,
    csak menni menni s vinni mind,
    ami az élete volt, s ami maradt,

    s én néztem, ahogy hajtogatja
    a ruhákat, egyet sem felejtve ki
    nem fáradt, vizet se kért, arcán
    ragyogtak a téboly könnyei

    -most már indulok, mondta,
    de maradt, elfelejtett menni…

    Hány szatyornyi egy élet?
    – hasított belém, s
    leültem mellé, megetetni.

    Megosztás

    16 hozzászólás

    1. dinipapa

      Nos Drága Sleepwell, sikerült…jöttek a cseppek, a szemembe.
      Tudod,.. aki erre képes egy vers megírásával, az igazi ember, és az utolsó sora a versednek, jelenti azt számomra, hogy mindenki megtalálja a saját küldetését….
      Nem tudok többet írni, végtelenül meghatottál, és jól esett! Köszönöm!
      Ja.. és a csillag az első versszak után, nagyon szép csillag, sokat mesél, és ott a helye…régen utazik a fénye ide. De megérkezett, és ez a lényeg…
      Szeretettel: dinipapa

    Hozzászólás