Mamám sírjánál állok,
előttem egy fekete földhalom.
Óvom, vigyázok reá,
és egyedül magára nem hagyom!
Mamám sírjánál állok,
már hömpölygő folyammá nőtt könnyem.
Velem van a magány is,
szemem, mint alkony lángol vörösben.
Mamám sírjánál állok,
érzem magamban a múltat, jelent
hogy a keresztet nézem
s töprengem magamban a végtelent.
Mamám sírjánál állok:
Eddig éltem, vagy sem? – Te mit felelsz?
Rigó szól helyetted, ám
érzem, hogy sóhajos csókot lehelsz.
3 hozzászólás
Megható kedves Zsu mindig a sírnál állni, aki már nem szólhat hozzánk.
Szeretettel ölellek:
Ica
Kedves Ica! Köszönöm gondolataid. Hálás vagyok érte: Zsuzsa
Kedves Kata! Köszönöm a gratulációt, örülök, hogy tetszett: Zsuzsa
Kedves Zsu!
Mondhatom én is, nem könnyű édesanyánk sírjánál állni.
Hiába a fájdalom, de ahogyan Icuka is írta, ők már nem
fognak nekünk kérdéseinkre válaszolni. Mindezt Te egy
szép versben mondtad el nekünk.
Köszönet érte: Kata