Mandulafákról álmodtam

Régi szerelmem volt,
s most csalt ez az őshazug élet…
Érzed az őszt itt bent?
Jó szív – de a burka kemény lett.

nincs zsongás, sem vers,
sem költő békegalambok –
őszüktől hangjuk súlyos lett,
mint a harangok…

Lásd fecskemadár volnék,
hol nyáron méhes a pázsit,
s most rámmordul e tél,
tábornoka ködbe pipázik –

Én is ilyen volnék;
megtúrnám görbe pipám,
hol szétszórt szirmát megkönnyezi
egy tulipán.

Ott lennék, hol az ősz
gondűző szép öregember…
Bárcsak lenne apám,
s hallhatnám tőle is egyszer,

hogy szép végem lesz!
Nem fájna sok ostoba emlék…
s rőt levelet sírnék , mint őszi fa…
Vérrel üzennék!

mandulafákról álmodtam,
brácsákról, mint Paganíni.
Tán nem kéne bezárt lelkemből
nyílt sebet írni…

Voltam fecskemadár ,
csontszárnyaim égbe emeltek,
Rég szeretőm voltál;
Megcsaltál. Megcsal az élet.