selyempapírba
csomagolt az álmom…
s te mozdulatlan tűrted;
halott tested
nem panaszkodott.
lelked messzire
száműzted tőlem,
pihenőt valahol
máshol találtál, már
rég nem rám vártál.
erős forgószél
tépázta lelkemet,
s te végignézted,
ahogy gyökerestül
tép ki kezemből;
kihalt lelked mindezt
fel nem foghatta;
hiszen már rég
nem szerettél.
7 hozzászólás
Kedves Joddie!
Nagyon lehangoló és szomorú a versed… Valami nagyon bánt…
Reméljük, csak időleges, olyan, hogy túl lehet esni rajta. Én magam részéről azt kívánom Neked.
Szeretettel: Kata
Kedves Jodie!
Versed elgondolkodtató. Úgy tűnik a régen még nam annyira régi, hogy ne fájna. Még ha csak álomban is, de fáj még, és mintha mégis felmentenéd Őt. Én így értelmeztem a versedet, ha tévedtem akkor bocsánat, akkor az én régi élményem került az értelmezésbe olvasás közben. Van ilyen. A vershez gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Talán valami nagy csalódás lehetett, amiről ilyen nyomasztó, de ízesen megfogalmazott verset írtál.
Gratula!
Sziasztok!
Nagyon köszönöm a kedves hozzászólásaitokat!
Valóban nem a legvidámabb versemet sikerült olvasnotok… de ilyen is van néha, ez is hozzánk tartozik.
Drága Vali, tökéletesen jól látod a helyzetet… viszont mint mindenért az életben, ezért is tenni kéne. No itt a bibi 🙂
No de lesz itt még vidámabb is 🙂
Köszönöm Nektek!
Szeretettel: Jodie
Szomorú képeket hoztál lelked mélyéből elő, de nagyon szépen tártad elénk!
Tetszett, kedves Jodie!
Valahogy én csak azokat a szabad verseket értékelem igazán, melyekben akkor is érzek rímeket a sorok végén, ha nincsenek, mert a ritmus és a hangzás, hangulat kovácsolja magából. A Te versed ilyen… Gratulálok.
Kedves Zsanett és Irén,
nagyon köszönöm, nagyon jól esett! 🙂
Szeretettel, Jodie