Márai Sándor: Mennyből az angyal / Engel vom Himmel

Mennyből az angyal

Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény lángol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, aki eladta,
Aki háromszor megtagadta,
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta,
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mi végre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Mért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik, mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?…

Angyal vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– a gyermek, a szamár, a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik – mennyből az angyal.

1956, New York

Márai Sándor: 1900 – 1986

Engel vom Himmel

Engel vom Himmel, geh eilig jetzt,
in das verkohlte, kalte Budapest.
Dorthin, wo bei russischen Panzer,
läuten heute nicht mehr die Glocken.
Wo die Weihnachtsbäume nicht glitzern,
die Lichter an den Fenstern versickern,
nur noch Kälte, Frösteln und Wehen.
Sag denen so, dass sie es verstehen.
Sprich es aus in der Nacht laut ‘d munter:
Engel, bring die Nachricht von dem Wunder.

Schlage ausgiebig mit den Flügeln,
Fliege rauschend, bevor sie wegzügeln.
Erzähl ihnen gar nichts von der Welt
wo jetzt Kerzenlicht überall brennt,
in den Häusern auf den Tisch sind Torten,
Der Priester tröstet mit leisen Worten,
Seidenpapier brutzelt, ein Geschenk,
ein weises Wort wird jedem geschenkt.
Sternenlicht funkelt von den Bäumen:
Engel, du redest über das Träumen.

Sag es, denn das ist ein Weltwunder:
Der Weihnachtsbaum mit Holunder
in Stillen Nacht begann zu brennen,
und viele bekreuzigend erkennen.
Menschen an den Kontinenten stauen,
Eine versteht, die anderen staunen.
Kopfschüttelnd, das ist für viele viel.
Sie beten oder abscheuern Sie sich
etwas hängt am Baum keines Eisgarn,
sondern der Volkschristus, Ungarn.

Viele Menschen gehen ihm voraus:
der Soldat stach zu, wie im Bienenhaus
der Pharisäer, der ihn verkaufte,
der ihn schon dreimal verleugnete,
der griff mit Hand in gleiche Schüssel’,
er bot für ihn dreissig Silberstücke,
‘d bis er beleidigte, schlug, schimpfte:
ass den Körper und sein Blut trinkte
jetzt starren viele Leute und stechen,
doch niemand wagt es, mit ihm zu sprechen.

Weil er nicht mehr spricht, und klagt auch nicht,
schaut nur runter wie Christus vom Kruzifix.
Dieser Weihnachtsbaum ist besonderes
der Teufel oder der Engel brachte es –
die Würfel werfen auf ihre Gewänder,
die wissen nicht, was tun, die Flachländer
Sie schnüffeln nur, öffnen, vermuten
das Geheimnis von dieser Nacht suchen,
denn das ist ein sehr seltsames Versäumen:
Das ungarische Volk hängt jetzt an den Bäumen.

Und die Welt spricht von einem Wunder,
Priester predigen laut, weiter munter.
Staatsmannes sind jetzt die Palantaren,
die Heilige Papst segnet die Barbaren
das Volk und Orden von aller Art suchte,
und fragten, was endlich gebraucht wurde.
Warum wurde es nicht sofort vernichtet?
Warum hat das Ende keiner gesichtet?
Warum war der Himmel aufgespaltet,
weil das Volk hat sehr lange gewartet.

Viele Menschen haben das nicht verstanden.
Was flutet hier über, an allen Kanten?
Warum gerät die Weltordnung ins Wanken?
Ein Volk schrie. Es war ein grosses Schwanken.
Aber jetzt fragen viele, frisch erwacht?
Wer hat das Gesetz aus Fleisch ‘d Blut gemacht?
Und sie fragen, immer mehr und mehr:
Stotternd, sie suchen überall Abwehr
Diejenigen, die es geerbt haben -:
Die Freiheit, und wollen es behalten.

Engel bring die Nachricht von dem Himmel,
aus dem Blut wird ein Leben geben immer.
Die haben sie sich paar Mal getroffen
das Kind, der Esel und der Hirte offen
in dem Gestreu neben der Krippe,
und das Leben war schon auf der Kippe,
sie kümmerten sich immer noch um Wunder,
sie standen mit ihrem Atem da als Erkunder,
denn ein Stern brennt, die Tagesanbruch bimmelt,
Sag ihnen: Der Engel kommt vom Himmel.

New York, 1956

Fordította: Mucsi Antal-Tóni