Régen más volt, már semmi sem ugyanaz;
más a nyár, másként tombol a tavasz;
a pillangó is másképpen repked,
s a napmeleget sem így szeretted…
S amíg a mező tavasszal dőzsöl,
csodálatával többet időzöl…
Ahogy virágzik sok színes bokor,
tekinteted gyakorta kóborol
és akad meg lázadó szirmokon;
és ha sír az ég, sem veszed zokon…
Elővesz néha csöndes áhítat,
mikor szivárványt látsz mint egy hidat,
mi átível téren, hiten, koron…
S ha sötét is minden, mint a korom,
átvilágít rajta az égi fény,
mint Ige – lámpásként a hű hitén…
12 hozzászólás
szépséges magával ragadó sorok. szeretettel
Köszönöm Andy:)
Kedves Klára!
Nagyon szép elmélkedés,mely
szinte imába érik!
Szeretettel:sailor
Köszönöm a látogatásod kedves sailor:)
Klári
Jaj, de nagyon szép lett ez a versed Klári.
És annyira hiteles, csak bólogattam végig: igen, igen, pontosan így van…
Ismételten elbűvöltél.
Szeretettel!
Ida
Ennek örülök, kedves Ida.
Szeretettel: Klári
Kedves Klára !
Tetszett elgondolkodó versed. Lehet, nem is volt annyira más régen, csak az emlékeinkben válik azzá, mert minden megszépül egy idő után, még az is, ami valaha fájt.
üdv: ildi
Lehet, hogy igazad van, kedves Ildikó. Tény, hogy az idővel együtt mi is változunk, meg a környezetünk is. Köszönöm szépen a véleményedet.
Üdv: Klári
Nagyon tetszik.
Gratulálok. a
Nagyon örülök neki:)
Üdv: Klári
Szépséges versedhez szeretettek gratulálok: Ica
Köszönöm szépen:)
Üdv: Klári