Kedves, néhány percnyire csendes az éjjel,
és eme néhány perc kell is, hogy visszaidézzem
tegnapi arcodat, ajkaid ívét, benne a fénnyel
tündöklő fogaid, s halljam, mint súgja serényen
tiszta mosollyal lágy szavaid. Mondd, bűn-e vagy érdem,
hogy minden hang rezdületét szívembe bevésem?
Kedves, kint szelek ölik a fákat, súlyos esőket
hordanak égi utak vén vándorai, s vetik egyre
lentre a sártól tarkított földekre; s előtted
megtorpannak e felhők és lesütött szemük egybe
olvad a nyíló éggel. Látod-e, mint zsugorodnak
érted szellőkké a szelek, s hogy visszacsitultak!
Kedves, szép tested felsejlik e éji homályban.
Mint áttetsző bálruha, úgy áll rajtad a holdfény,
s hogy táncolnak lábaid! és fordulva kivillan
melleid udvara, s én csak nézlek, mint idegen lény.
Látod? Szolga vagyok csak e csalfa idillben, a minden
vagy Te, varázsod, s lényed puszta mivolta a kincsem.
Kedves, mint múzsához a költő, írom e verset.
Nyíló lelkem nagy kertjében hosszan időzöm
és csokrokba szedem szavaim. Érzem, hogy a végzet
láncol e testbe, mely annyira szűk és torz, hogy e börtön
megfolyt, és elemészt ez a rabság. Reszket a testem,
hogy szállnék körülötted, s lennék álmod e percben!
Kedves, lassan virrad. Az éjjeli árnyak is űznek,
összepakolták álmaimat, s látom beköszönni
fényszekerén a Napot. De Te lángja vagy annak a tűznek,
mit bennem gyújtottál félelmemre. S a csöppnyi,
apró lelki szigetre ha száműzöm magam egykor,
ifjúságod véd majd ott, s nem győz le öregkor.
2 hozzászólás
Ez igen..nagyon szép:)
Tamás!
A lágy hullámzással, gondolat-partot lassan mosó rímekkel ez a vers, nagyon leültet. … Egyszerűen. Meghajolok előtted!
Köszönöm.