Mécsek világánál ejtem ki neved,
ejtem ki százszor is homályba vesző
messzeségeken, hol jártam már veled
szűk falán az időnek, hol álmot sző
bennem a képzelet, s felgyúl a remény,
pirkadván hajnalán a könnyű lepel.
De érzetemben mint újult szülemény,
ott látlak előttem, amit belehel
a csend az időn, és megannyi emlék,
megannyi láttatott szó, mi felőled
szállt felém, miből nekem nem volt elég
sokszor, oly' nagyon szerettelek téged.
Ma is ábrándot szülnek szép szemeid
bennem, aki vagy szívedben mily' szelíd.
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Megint egy csodaszép szonett Töled,
tele romantikus érzésekkel:
"Mécsek világánál ejtem ki neved, "
Meghitt légkörben…ahol csak ketten
´léteznek´…minden más messze.
"
és megannyi emlék,
megannyi láttatott szó, mi felőled
szállt felém, miből nekem nem volt elég
sokszor, oly' nagyon szerettelek téged. "
Nagyon szépen fejted ki érzéseiedet…
az emlékek ujra élnek,
Mint annyiszor,ha hszt írok írásodhoz
idézek,mert kár lenne azokat a bizonyos hangulatokat
´megmagyarázni´!
ÉS most is csak idézni tudom azt akét legszebb sort:
"Ma is ábrándot szülnek szép szemeid
bennem, aki vagy szívedben mily' szelíd"
Remek írásodra gartulálok:sailor
Szép estét!
Csodaszép, romantikus vers.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napot kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa
"Ma is ábrándot szülnek szép szemeid
bennem, aki vagy szívedben mily' szelíd"