Életem delét megértem,
S ha számonkérnék tőlem éltem,
Hogy mikor, mit, miért tettem,
Hogy zokszó vagy hála – mely ajkam elhagyta –
Nyom többet a latban..?
Nincsen hatalmamban mindezt megítélni,
De eljött az idő, hogy megtanuljak kérni
Alázatosságot lázongó lelkemnek,
S a további léthez kellő bölcsességet.
4 hozzászólás
Kedves Katalin!
Osztom a szép versedben a gondolataidat.
Kicsit Arany János jutott eszembe versedről.
Aki inkább kitért az úri kocsi elől.
Igen,ez így van idős korunkra másképpen tekintünk dolgokra.
És talán egy kicsit bölcsebbek is leszünk.
Gratulálok.
Nagyon tetszik a versed. Valóban, az úgy természetes, hogy minél idősebb az ember, annál nagyobb benne az alázat, s ha szerencséje van, nagyobb a bölcsessége is. Persze ez nem általános. Gratulálok: Colhicum
Szia! Nagyon tetszett a versed, s remélni tudom, hogy engem is még több bölcsességgel fog megáldani az univerzum. 🙂 gratulálok hozzá
Mindnyájatoknak szeretettel köszönöm a véleményét. Katalin