bezárni mögötted
távozásodban is ott érzem
felütő sóhajod leheletét
az elmenők néma kiáltását
s a szendergés nyugalmát
az ablakból nézem tovább
távolodó alakod imbolygását
s hátad hallgatag íve
táguló pupillámra ül
elnémítva bennem
a magukra hagyottak
vad vonítását
3 hozzászólás
Csodaszép! Gyönyörű vers.
Mostanában kezdenek megtetszeni a központozás nélküli versek, jó hangulatot teremtenek. Maga az alap gondolat nagyon szép (első két sor avvvvv:)), és jól is "bontottad ki". Tetszett 🙂
Köszönöm kedves netlike, örülök, hogy örömödet lelted benne 🙂
Hanga