a reggel csorba pengéjén
rebbenve siklik tovább
érintve szobám falát
óvatosan simítja arcom
-mint meghitt igaz barát-
szelíd szívem fájdítja
hogy tovább surranva
üreslik helyed mellettem
mit nem fed el a végtelen
idő, álom, se képzelet
-szűkölve vágyom két kezed-
9 hozzászólás
Szia! Ez nem egy egyszerű hiány, ez fájdalmas, "szűkölő", ahogy mondod.
Poppy
Nagyon tetszik! Megkapó a befejezés őszintesége.
Gratulálok. a.
Kedves dreaming,
nagyon szépen adtad át azt a néhány percet, míg egy napsugár jelzi az ürességet…
Gyönyörű, nagyon megfogott!
Jodie
Kedves dreaming! Ahogy végig vezeted ezt a gondolatsort…
Vágyad hihetetlen szépen láttatod!
Azt a két kezet kezedbe fogd! Kivánom!
Kedves dreaming!
Szép verset irtál. Már sokszor olvastam tőled ilyen szépen megirt verset. A második versszak első soránál, Paulo Coelho idézetére gondoltam:
"Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén – bár még hiányzik."
Biztossan te is ezt érezted, gondolván, már elmult.
üdv Tóni
Szia Dreaming!
Versed csodás képekkel megfestett, egy szuszra kitörő sóhaja a vágynak, a fájdalomnak, a szerelemnek, a hiánynak…
Nem törik meg sehol a gondolat, a ritmus, az érzelem.
Csak gratulálni tudok!!!
Szeretettel: Falevél
Köszönöm szépen a kedves szavakat :)))
Szép a befejezése, és van benne valami "űr"-i.
Hanga
Köszönöm kedves Hanga!
azt is, hogy olvastad 🙂
Szeretettel Éva