Mivé lett a hősök kora?
Népünk sorsa oly mostoha!
Hová tartunk Mohács óta?
Keservvé lett minden nóta…
A mohácsi csatamező
Olyan lett, mint egy temető.
Elbukott az ország népe,
Rabbá lett százötven évre!
Mohács volt a vesztes harcunk,
Innen indult sok kudarcunk.
Hol az ősök nyugton éltek.
Mohács vetett annak véget!
Nagy királyunk elmenekült,
Páncélostól vízbe merült.
Megáradt a Csele-patak,
Vetvén habos tajtékokat.
Amely mindig szelíden folyt,
Csata után szinte tombolt.
Feldagadván, mint duzzad harag,
Vetett gyilkos hullámokat.
Lajos király, fékezd lovad,
Mert a vízbe beleszalad!
Belevet a háborgóba,
Soha többé nem ülsz lóra!
Súlyos vaspáncélod lehúz,
Nincs esélyed rá, hogy kiússz,
Tenmagadat mentvén partra!
…Tán az ég is így akarja?
Köpenyed a vízen terül,
Lassan az is alámerül…
Alámerül, mint országod,
Lenn csak az iszapot látod.
Mért kellett ennek így lenni,
Egy patakba beleveszni?
Jagellók dicső vérének,
Árpád-ház örökösének?
Milyen átok ült ti rátok,
Mit nem oldott fel atyátok?
Papkirályok, sem táltosok,
Szentek, tudók, sem látnokok!
Vasban veszett a Cselébe,
Krisztus urunk hű cselédje!
Úgy feküdt ő a vizében,
Mint gyermek az anyaméhben.
Mint gyermek, ki halva szület',
Papok kezén már feszület…
Amikor kihúzták szegényt,
Egy nép sírta ez eseményt.
Lajos meghalt, hazánk oda,
Nincs a népnek szabad hona.
Szegény, árva magyar nemzet,
Mohácsnál mindent elvesztett!
1 hozzászólás
Történelmi verseid is nagyon tetszenek. Ilyen hosszú szép versbenírtad le a mohácsi szörnyű magyar tragédiát.
"Lajos meghalt, hazánk oda,
Nincs a népnek szabad hona.
Szegény, árva magyar nemzet,
Mohácsnál mindent elvesztett!"
Szomorú volt akkor a magyar sors, sajnos, ha nem is olyan hosszú időre, de gyakran kerülünk
oly nagy bajokba!
Nagyon jó ez a vers, szeretettel olvastam: Kata