Bokorba bújtatom a lelkem,
Hogy a bűnökre ne kelljen felelnem.
Megásom a homokban árkom,
S arcomat forró szurokba mártom.
Menekülni próbálok, de későn,
A vérem már megszáradt a vésőn.
Testemet a kíntól visszakérném,
Mert ajándékod a húsából tépném.
Az Úrnak mutatom a hátam,
Hogy kapaszkodjon fel rá bátran.
Nem felejtettem el még kegyét,
Hogy jól megtömte életem begyét.
Jajgatni kár a gyenge múltért,
Vagy szakadékba ugrani a kulcsért.
A szőnyeg alá seprem a piszkot,
Nem, nem hagyok magam után titkot.
10 hozzászólás
Nem értem. ha nem akarsz felelni a bűnökre, menekülni akarsz, akkor hogy hogy nem hagysz titkokat, megválaszolatlan kérdéseket? Ne haragudj, de tényleg nem teljesen értem a versed.
Az utolsó sorral azt próbáltam kifejezni, hogy ezt a manapság gyakori emberi magatartás-típust ismeri a környezete, nincsenek titkok mögötte. Az egész mondanivalót nagy általánosságban kell olvasni.
Kedves Petrucci!
Nem egyszerű, de ha valaki ráérez az ízére, imádni fogja. Én betettem a gyöngyszemek közé…
Mély tisztelettel, Jodie
Nagyon köszönöm! Zavarba jöttem…
Nem könnyű írás, többször is nekifutottam soxor reménytelenül jöttem ki, de nagyon érdekes, elgondolkodtató alkotás..
Kedves Francesca!
Ha egyszer lesz időm, akkor hosszabb elemzéssel megfejtem neked a verset.
Köszönöm, hogy benéztél!
P.
Mindenki ilyen valahol, vagy mindenkivel megtörtént már, sokan mégis csodálkoznak, hogy miről is szól ez.Talán arról, hogy hogyan is viselkedik a menekülő ember, és a menekülő éne nem is olyan titokzatos manapság, sokkal inkább átlátható és köztudott.
Így van, erre gondoltam…
Köszönöm a tömör megfejtést, Catti!
P.
Kedves Petrucci!
Jó ez a vers a tartalma a mondandója.Nekem tetszett.
Ági
Köszönöm Ági! 🙂