Megtagadlak

Az, hogy sokszor rád gondolok,
nem jelenti azt, hogy szeretlek is,
hiába, a vágy ahogy csobog,
zenéje lehet fülsértőn hamis.

Lásd, én máris elfordítom arcom:
keresek mást, mi szívben föléd nő,
ne lássalak akkor sem, ha alszom,
sem szárnyad, mi szépen rebbenő.

Tudom, nem érted semmilyen szavam,
megtagadlak, menni mehetsz tovább;
általam nem leszel szabadabb,
de nem adok szavat, mi tekintetbe vág.

Száz meg száz betű ordítja a neved,
ezer és ezer dal visszhangozza szét:
miért, mondd, még miért írok neked
verset, ódát, fényröptű zenét?

Egy csöppnyi napsugár lángol arcodon,
szemedben smaragdok fénye tündököl,
kereslek, ha nem vagy, néma homlokom:
s az égre rajzolom alakodat föl.

Íme, bizonyságul mégis megtagadlak,
szavam legyen pecsét szerződésemen,
átengedlek a bíborhangú dalnak,
melyben minden mosolyod terem

S nem nézem, hogy neved vési kint
homokba az eltűnő alkonyat,
továbbindulok, arcomon a kínt
letörölni nem elég egy mozdulat.