Ki napja lettél életemnek:
Méltó, hogy rólad énekeljek,
S magasztaljon dalom;
Méltó! – de méltatlan is, ki énekelne?
Árnyék csupán a szívem szerelme:
Ha dalba foglalom.
Vászonra – méltán festenélek:
Az meg csupán a test – s a lélek
Varázsa isteni;
Szavam kevés, s az elmém kába,
E szebb világod tollam hiába
Akarná festeni.
Napom vagy Te, nyájas, szép egem:
Te űzöd el bánat fellegem,
Lelkem oázisa!
Dalomban, íme, megénekellek:
Jutalma lettél az életemnek.
S maradj, maradj is az!
4 hozzászólás
Szia Zannon! 🙂
Remélem, van még a ládafiában ezekből a kincsekből! 🙂
Ha visszamegyek az időben, magam elé képzelem a szereplőket is.
Nagyon tetszik a sorok lüktetése.
Büszke lehetsz dédapádra! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Nagyon izgalmas formában íratott meg ez a vers, ahogy olvastam, nem ma :-). Tetszett a lüktetése, belső tagolása, rímei, szóval jövök még erre, mert jó volt olvasni.
aLéb
Be szép! Tetszik, ahogy a szerelem naiv rajongása áttöri egy-egy sor falát! 🙂 A második versszak első három sora a ma hajnali kedvencem! 🙂 Kifejezi mennyivel többért szeretünk valakit, mint amit leírni, rögzíteni lehet, amit egy állókép megörökíthet a folyamatból.
Kösönettel: Gabe
Ha ennek a versnek sem volt címe, ha Te találtad ki, akkor javaslom, cseréld le. Hiszen a versben van egy remek címnek való sor: Ha dalba foglalom, de lehet rövidebben is: Dalba foglalom nagyon találó lenne.
Szeretettel olvastam a szép verset: Kata