felejtsd el a napot mikor megszülettél
felejtsd el, hogy tyúk vagy tojás vagy-e
felejts, mint az ősz, ki elhagyja virágok, levelek hadát
borús felhőfényben tapad az égre a nagy kérdőjel
minek foglalkozol vele, ha esik az eső
mindenki esernyő alá bújik
látod, még a gomba alatt is elférnek elegen
de a szívekben sosincs elég hely
felejtsd el a Napot, a Holdat
és a fényes esthajnalcsillagot
felejtsd el a mindent látó szemeket
a kirakóst, meztelen testeket
lelkeket
ködből készült nefelejcsvirágokat ringat a szél
zuhogva, dörögve játszik az ég
felejtsd el, ezt is felejtsd el
mint egy fordított memóriajáték
a felhőkön túl tudod járni nem nehéz
felejtsd el, hogy megtanultál repülni
és már csak tollpihék vannak
a pamutlepedő alatt
mire ráhajtod a fejedet
hogy mindezt elfelejtsd
2 hozzászólás
Szia Dorothy!
Furaszép siralmas… idézett bennem elmúlt szerelmet, társakat, barátot, elhalt szeretteket, eltévedt tetteket… Eszembe jutott a "Neverending shine of a spotless mind…" c film, és annak tanulsága: felejtve könnyebb egy-egy hétköznap, de akkor ugynazokat a hibákat halmozod csak, ha nem bírod végigszenvedni, ha nem mered megélni a fájdalmat, gyötrődni amíg azt nem mondod: Elég! Felállok! Fáj! És..!? De megérte! Több lettem: jártam fenn, és jártam lenn! Tudom milyen ez, milyen az, s tudom, miért fogok máskor épp ezek okán másként, magamnak jobban dönteni! (Ami nem az önzés, nem a meg nem élés, a ridegség)
Köszönöm a versed, s hogy eszembe juttattad vele: én nem nem szándékozok felejteni! Sem le… 🙂
És tetszett a lendület, amivel a sorokon, versszakokon túlzuhogott az érzés… közlést éreztem a nagybetű és írásjel "felejtésének is"
Írj még sokat!
Gabe
Kedves Gabe,
szeretem, ha ilyen hosszabb véleményt kapok, szeretem, ha hatok az emberekre az írásaimmal. Nem szeretem elárulni, nekem mi volt ez a vers, én azt szeretem, ha egyéni értelmezések vannak, mint most neked.:)
Köszönettel,
Dorka