Elhagyott vidéken járok,
görbedt fák, poros virágok
állnak az út két oldalán.
Különös nyári délután.
Tűnő nap csókol szemembe,
míg megyek sorsommal szembe,
merengve, senki nem kísér,
s nem vár, hol az út véget ér.
Nevessetek csak emberek,
hívnak a bércek, tengerek…
Tudom, – nem vagyok ostoba -,
nem érem el őket soha.
Öl-puha otthonom mégis,
elhagyom, s megyek azért is…
Nem érti senki, aki él…
Mögöttem, följajdul a szél…
8 hozzászólás
Szia!
Van úgy, amikor az embernek mennie kell, és nem maradhat. Versed nagyon jól viszaadja ezt a hangulatot.
Szeretettel: Rozália
Kedves Antonis!
Én, mikor ez rám jön, akkor a nyakamba szedema lábaim, kimegyek a földek közé, és megyek. Erdön, mezön keresztül, és gondolkodom, sok minden, amiröl írok ott jut az eszembe. Az elejében mérges voltam, hogy mire hazaértem, sokat elfelejtettem, de mióta vettem egy kis diktafont, ha valami eszembe jut , belebeszélem, és mikor otthon vagyok lehalgatom, Évekig kis noteszokat hortam magammal, de minekünk is kell az idővel menni.Még dolgoztam ott irtam egyszer ki: Aki nem megy az idővel, annak idővel mennie kell. Az igazgatótól, még prémiumot is kaptam érte, hogyaz munkásoknak kinyitottam a szemöket, hogy továbbképezzék magukat. A versed nekem nagyon tetszik, mert a tartalma, és annak leirása, véleményem szerint megérdemli az ötöst.
üdv Toni
Kedves Rozália!
Igen, van így az ember. Néha azt gondolom: most mennem kell! Aztán valahogy mindig megúszom… Mégsem rúgnak ki.
Köszönöm az elismerésed.
Üdv. a.
Kedves Toni!
Ez a diktafon egészen jó gondolat. Köszönöm mind az ötletet, mind az elismerésed.
Üdv. a.
Nagyon tetszik, kedves Antonius!
Főleg az utolsó versszak…
Szeretettel: gleam
Kedves gleam!
Köszönöm az elismerésed.
Üdv. a.
Kedves antonius!
Még csak most találtam meg ezt a versed. Azt hiszem minden szavát átérzetem. Az utolsó versszak egyszerűen tökéletes. Mintha én magam lennék a versedben, de én nem tudok ilyen szépen fogalmazni.
Köszönöm, hogy olvashattalak! :-))
Üdv
Szellő
Köszönöm, hogy nálam jártál szellőcske.
Üdv. a.