Mert én vagyok az erdő
Sötét, kincseket rejtő
Velem zárul a horizon
Körbeveszlek utadon
Mert én vagyok a hegység
Termetemmel roppant egység
Föléd meredek lejtőmmel szilárdan
Meredek szívem tefeléd kitártam
Mert én vagyok a tenger
Fulladni jár belém az ember
Mélységem szintjei feltárhatatlanok
Gyöngyöző hullámon sodródnak a habok
Mert én vagyok a sivatag
Könnyeid kútja bennem elapad
Száraz végtelenem tikkasztó hőség
Belőlem minden bőség kiszáradt ősrég
Mert én vagyok a Föld és az Ég
Én bennem kelt kezdetre vég
Múlt és jövő bennem ragyog
Minden vagyok, semmi vagyok…
9 hozzászólás
Kedves Ngaboru!
A téma és a tartalom nagyon jó!
Vannak benne szép képek, viszont ha a verstan szabályait,
mint a szótagszám betartanád kiváló költemény lenne!…:):):)
Ha ez mind Te vagy, gratulálok!:)
Kis huncut!:)
Üdv: fátyolfelhő
Köszönöm szépen hogy elolvastál! Örülök hogy tetszett, de tudod van az úgy hogy amikor jön a gondolat a szótagszám nem szabhat neki határt! Lehet hogy ez nem is én vagyok, lehet hogy ennél is több vagyok. 🙂
Üdv
Szia Gábor!
Hogy te mennyi minden vagy! Irigyellek ezért!
Szép munka, gratulálok! (Megjegyzem, egy -t véletlenül lemaradt a horizontról.)
Szeretettel: Kankalin
Az a t direkt maradt le. Próbáld csak úgy ki, nem olyan kellemes a rím. Köszönöm szépen, örülök hogy tetszett.
Üdv
Nagyon szép!!
Köszönöm szépen!
Üdv
Kedves Ngaboru!
Egész jó vers.Minden versszaknak súlya van.Érdekes a vége "Minden vagyok, semmi vagyok…"
Én meg kicsit elfogult vagyok, mert nyíregyházi vagy , mint én.
Jól megszerkesztett vers szerintem.
Üdv:Ági
Köszönöm! Nem is tudtam, hogy te is nyíregyi vagy 🙂
Valóban, a szerkesztésre próbáltam odafigyelni. Örülök, hogy olvastál.
Üdv
Helló!
Egy másik versed kerestem. Nem találtam.Ez jó nagyon.
Meghökkentő szép.
Ági