Mesél a Bécsi erdő,
bólogatnak a fák.
Ím, jő egy kósza szellő,
rezdül levél, s az ág…
Suttognak gallyak, lombok,
halld mit mesél az ág!
Az esti szürkületben
hintó gördül tovább.
Tova robogott hamar,
bűvös nyári esten.
Ott ült benn a hintóban,
egy párocska csendben.
Nagy erdőben kicsi pár,
tű, szénakazalban?
De a császár s neje volt,
ezt súgják ők halkan!
Mikor is volt? Nagyon rég,
de az emlék maradt.
Bécsi erdő legmélyén
csodás hintó haladt…
Nagy emberek ültek bent,
Erzsébet és Ferenc.
Bécs felé kísérte el
őket sok-sok kegyenc!
Mesél a Bécsi erdő,
bólogatnak a fák.
Ím, jő egy kósza szellő,
s emlék lebben tovább…
1 hozzászólás
Nagyon szép vers, egy igaz mese, legalább is, én úgy tudom.
Szeretettel olvastam: Kata