az alkonyat, látni vélem benne
a holnap ablakát. Világszennye
brokátfelhőkkel mossa legjavát.
Magam is szokásos búcsút intek
a félhomálynak, és éjsötéten
köszöntelek ragyogó holdsugár.
Lelkem körbetekereg. Törötten
telítődik, boldogságkönnyekkel,
az életpohár. Napszámos valóm
hálaadással szemlélődő kis
erőtartalék. Szívem énekel.
Ősi dallamvilága röpködő
szentjánosbogár. Így öröklődik
a létezés, eggyé válik a nő
hevével, s lédús gyümölcsöt érlel.
6 hozzászólás
Szeretem ezeket az elmélkedős verseidet. Nem könnyűek, de pont ez tetszik bennük!!! Üdv: én
Köszönöm Bödön!
Szépeket!
királyságos. tetszett. szeretettel
Köszönöm a jelzőt! 🙂
Szép napot!
Kedves eferesz !
Nemkönnyű vers, több felé "elvitt"…
Szeretem a verseidet, szép…
Szeretettel: Zsu
Köszönöm, kedves Zsu!