Mexikóban nem félek,
a kocsmába betérek,
míg tequilát kortyolok,
tüzes zenét hallgatok…
Ombré, hol a sombréro?
Azt kérdi a vén Pedro,
Albert vagyok, nem Pablo,
nem kell nekem sombréro!
Ráültem egy kaktuszra,
kezdődik a csasztuska,
ha nem kapok szamarat,
felnyergelem magamat…
Ha meglát így Bonita,
testét hozzám szorítva,
táncolunk egy flamencot,
élő leszek és nem holt.
Én argentin nem vagyok,
de egy tangót táncolok,
járja velem Laura,
bár nem vagyok az ura.
Elvonulok a ranchra,
vár szeretőm Maria,
poncsót vet a vállára,
úgy vár kedves párjára.
2 hozzászólás
Kedves Albert!
Szeretem a humoros verseidet is olvasni. Ebben sem csalódtam, huncut az utolsó szakasza.
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Miközben mexikói zenét hallgattam, átitatott az Mexikó hangulatával és egy ilyen verset kényszerített ki belőlem… 🙂
Szeretettel: alberth