Szmogtól barnuló levegő,
rozsdától vöröslő temető,
roncsok közt pihegő lélek,
tetemekben megbúvó féreg.
A hitét már elvesztő pap,
roncstelepen lemenő nap,
penésztől zöldülő kenyér,
hőségtől kiszáradt tenyér.
Rothadástól bűzölgő világ,
mérgektől fuldokló virág,
olajtól szennyezett tenger,
reményét elvesztő ember.
Szemétdombbá silányuló tér,
fájdalomtól szétpukkanó ér,
lepraföldön ébredő szivárvány,
éhezőkben szétterjedő járvány.
Röntgenképen terjedő folt,
szennyezésben felnövő "holt",
sivataggá szétolvadó erdő,
feketére színeződő felhő.
Zűrzavarba torkoló rend,
fájdalomtól üvöltő csend,
némaságtól berekedt torok,
fejlődéstől összeomló korok.
1 hozzászólás
Kedves Norton!
Jó vers, sokat mondó, és fájdalmas. Fájdalmasan igaz. Nagyon jól összeszedett képekkel, rímekkel. Akár egy National Geografic-os fotósorozat. Ez jutott róla eszembe ahogy olvastam. Üdv. Szilvi