nevetve forrott össze a lélek
lett rabszolga lett herceg
majd mindent odaadott hogy
vesztes boldogan élje a percet
lettem bús méla boldog voltam
voltál szende szép múzsa kedvesem
igaz-való-hazug a múltam
miért találsz rám ha mindezt feledem?
voltam hold te csillag ölelt minket
a rideg fagyos sötét éjszaka
távol volt a két fénylő test
de egymásnak ragyogtak néhanap
könny-szivárvány hullott alá
majd mosoly csalt mosolyt egy esten
ezt szerettem benned hazug hazám
miért találsz rám ha mindezt feledem?
meggyötört összetörve zuhant
a testtelen lélek a semmiségbe
tükörtiszta fénye már-már kihunyt
mikor ő vette életemet kezébe
tenyeréből hullott alá az égbolt
uralkodott rajta csillagom hercege
minden ami történt a miénk volt
miért találsz rám ha mindezt feledem?
miért? pedig már vége elveszett
minden ha volt is egyáltalán
ha nem csak álmodott a szolga aznap
mielőtt felkelt hóhér-halála alkonyán
csak a múlt maradt az emlékek
az a gyűlölve szerető életem
a könnyek csókját is elvesztettem
miért találsz rám ha mindezt feledem?
Ajánlás:
Te voltál múltam hercege
csillagszemű kék hercegem
hálás-hálátlan köszönöm
hogy rámtalálsz ha mindezt feledem
4 hozzászólás
Ez egy igazi klassz vers! Aki írta, tud verset írni. Villon érződik rajta, mégis új és igaz. Szép volt: -én
Lehet, hogy nagyon régi vers, de tényleg olyan, amilyennek Bödön is írta, nem ismétlem 🙂
Nagyon tetszett.
Szeretettel: barackvirág
Köszönöm a véleményeket!
Igen, akkor írtam, amikor Villon-t vettük irodalomból 🙂
Nagyon érdekes vers! El kell rágódni rajta… főleg az utolsó sorokon. Vagy csak én vagyok így ezzel? Mindegy. A lényeg: mélyreható, érzéki, bámulatos vers! 🙂
Jó, ha van emlék, amit tanulmányozhat az ember, s értékelheti utána.
Szeretettel: Lady Nairi