Haragszom rád,
majd…te haragszol,
hogy haragudni
merészeltem egykor.
Foggal, körömmel
tépjük szét a rácsot,
amit egykor szerelemmel
kötöztünk egymáshoz.
Állandó a harc,
a zászló lobog,
vasöklű holnapok
markolják a tegnapi koszt.
Lehúzott redőnyök mögött,
alszik a csoda,
vagy a kénköves pokol
felajzott ura.
Menekülni hiba,
hurok van a bokámon,
aranyból szőtt láncom,
izzó zsarátnok.
Csillog a tó vize,
alatta a posvány,
változtatni késő,
gyere kedves,
bújj, most hozzám.
8 hozzászólás
Kedves Edit! Szerelem, szakítás, – mi minden kavarog ebben a versben! És a vége, a feloldás, a visszatalálás: "bújj, most hozzám." Tetszik! Szeretettel: én
Köszönöm, Bödön! Engem is felkavart, amíg írtam.
Edit
Kedves Edit!
Így tud az egykori "boldogító igen" idővel "boldogtalanító igenné" változni. Rablánc a bokádon – érdekes hasonlat; persze aranyláncból. Változtatni késő? Beletörődünk a csillogó tóvíz alatt terjengő posványba? Miért nem csapoljuk le inkább? Mert még ki tudjuk mondani: "gyere kedves, bújj most hozzám!"
Érdekes vers tőled, tetszett a levezetése.
Szeretettel: Laca 🙂
Köszönöm.
Edit
" Haragszom rád,
majd…te haragszol,
hogy haragudni
merészeltem egykor.
Foggal, körömmel
tépjük szét a rácsot,
amit egykor szerelemmel
kötöztünk egymáshoz.
Állandó a harc,
a zászló lobog,
vasöklű holnapok"
Ez eddig nekem csillagos ötös, pazar.
" Menekülni hiba,
hurok van a bokámon,
aranyból szőtt láncom,
izzó zsarátnok. "
ez is jó.
No meg a lecsengő, lenyugvó, lenyugtató utolsó sor is.
üdv: Grey
Grey, nagy dicséretet adtál, örültem. Edit
Kedves Edit!
Temperamentumos versed gyorsan olvastam, mert kíváncsi voltam a végére. Tetszett az eleje, a közepe, de a vége a legjobban. Feloldani így kellene talán minden "háborút".
Gratulálok alkotásodhoz!
Melinda
Igen, Melinda, így kéne. Köszönöm.
Edit