Bennem titkaim levélként tündökölnek,
S ha bánatomból még valami marad:
Elszállnak, mint fekete madarak.
Úgy tanultam hallgatni, ahogy hallgat a hó,
Száll az ezüstje, néma a száj, a szó,
Én többet nem kiáltok, már némák a könnyek.
Lehajtom fejem, hogy mindent köszönjek.
Ha kiáltanék, felszakadna az égbolt,
Ha kiáltanék, és zúgnám, hogy elég volt,
Ha kiáltanék, mindent felperzselnék.
Hát nem kiáltok. Hallgatok. Mintha élnék.
1 hozzászólás
Kedves Miléna!
Gratulálok a versedhez!
Szertettel:Selanne