Elmerengtem minap, mit adhatnék neked?
Tenyeremben csupán rút fájdalom-kövek,
ábrándjaim: szakadt, rojtos bársony-szövet;
tudatlanul-hazug reménycsóvák helyett,
kifosztottan, vajon, mit adhatnék neked?!
Felszáradt könnyeim helyén folyam fakad,
üldöz a látomás; szívemre rátapadt
ármány-iszap, súlya oly bénító,
s a félelem, kit áltat még a SZÓ?!
Nyugalmam rágja: hol a Szellem, mely szabad?
10 hozzászólás
Szia!
Nagyon jó vers, egy szerető, igazságot kereső, küzdő lélek szavai.
Szeretettel: Rozália
Tedd kezembe rút köveid.
Nálam változik majd színe.
Évek óta gyűlt könnyeid
Felszárítom hamar, íme.
Gyönyörű, benne sok-sok fájdalom, reménytelenség.
Nagyon ismerős érzések.
Ismét csodálatosat alkottál!!!
Már adtál is, gondolatokat, érzéseket, szépen-szomorúakat, de nagyon igazakat. Ennél többet senki sem kívánhat.
Hanga
Örök kérdések, önmagunkban keresett válaszokkal. Adni, kapni, megérdemelni, hogy adhassunk, millió gondolat… Tetszett a vers, bár tőled szokatlan rímképlettel, lüktetéssel írtad meg, mégis.
aLéb
Kedves Rozália!
Nagyon köszönöm!
Szeretettel: Ria
Kedvesem!
Így igaz! Nagyon köszönöm Neked!
Szeretettel: Ria
Zsike drága!
Hálásan köszönöm mindig értő, szeretetteli figyelmed!
Ölellek: Ria
Arany Hangám!
Minden szavad símogat, s gyógyír sebeimre! Köszönöm!
Szeretettel: Ria
Kedves Béla!
Szeretem olvasni kedvesen figyelmes, értő-elemző értékeléseid! Sokat adnak mindig.
Köszönettel: Ria