Mit érek? Csak vagyok a világban!
Létezésem nagy titok, vagyok, de hiába.
Tenni ellenne nem tudok.
Még nem tudok!
De egyszer csak felfigyelnek rám,
Feltűnik az embernek, hogy van egy lány,
Egy lány, aki szeretne szeretni,
Ki mindent képes lenne megtenni,
Csak egy igaz cél kellene, mely belém
Lelket öntene!
Szeretnék egybeolvadni a világgal,
Életem tarkítani sok-sok vággyal.
Nem élek!
Semmit sem érek!
Csak lebegek, bolyongok,
Cél nélkül semmire sem jutok.
Ha (majd) lehull csillagom, feledésbe merülök.
Ezt (már) ha tudom, kerülöm.
Nem szeretnék üres senki lenni!
De mit lehetne tenni.
Élni! Élni! Élni! Másra nem is gondolni.
Felfedni arcomat, s sokkal többet adni.
Ez az egyetlen esélyem,
Vagy elúszott minden reményem!
Fejet fel, mosolyt, s máris felém fordulnak az arcok!
Próbálom, de kicsi vagyok,
Remélem, bátorítok, ti, kik nagyok vagytok,
Elég, ha csak rám mosolyogtok.
4 hozzászólás
Én szintén kicsi vagyok, de mosolyogni tudok. Ha az ember önmagát adja, már nem senki. Sőt nem is kicsi. Ezt Tudom, de érezni úgy érzek mint te. Tetszett!
Szerintem nagyon is sokat érsz! Szép verseket írsz, és ez nagy érték!
szia
szerintem az utolsó versszeaknál az elsö sorba nem kell az “is” szó, egyébként szép vers. és én iss szoktam így érezni:
Nem élek!
Semmit sem érek!
Csak lebegek, bolyongok,
Cél nélkül semmire sem jutok.
ugyhogy megértem……………………….
Kedves Lisa! Még a nagyon-nagy költők is kételkedtek olykor vagy sokszor alkotásaikban. Amikor egy íróemberben az önbizalom magasra hág, elvész benne a kontrol. (Kevés a kivétel) A költő lelke (mondhatnám úgy is, hogy elmeállapota) érzékenyebb, mint a “becsületes” átlagemberé. Egyik jelentős írót az orvosa pszichiáterhez akarta küldeni, kigyógyítandó lelki nyavalyából. „Ne bolondozzon doktor – így az író – én abból élek!”. A kétkedés, a vívódás, az örökös elégedetlenség, az örökös keresés, megtalálás és elvesztés a költő sajátja. Nem vigasztalóak ezek a szavak, tudom. Nem is annak szántam. Egyszerüen leírtam szárazan, ami te már EDDIG IS leírtál versben. És ez még “csak” a kezdet. Szép kezdet.
“Szomorúan olvastam…” hát persze, ők is “verses” lelkek.
Megjegyzés: sanna-nak igaza van az is-sel, de részéről, ez nem okoskodás: érzékeny a szavak rendjére.
Üdv!