Mit mondhatnék,
mikor talán nem is tudom ki vagy.
Bár szólhatnék,
mondanám, hogy szeretlek,
de félek.
Félek, mert talán mindig is csak álom volt,
talán együtt álmodtuk
talán csak én egyedül.
Hogyan tovább, merre is mehetnék?
Most itt állok, de nem tudom mit tegyek.
Talán csak egy lépés,
talán a fél világ, mi közöttünk áll.
Már semmit sem tudok.
Elfog a bizonytalanság,
rabul ejt, s láncából nem enged.
Küzdenék, de félek,
hiszen lehet, hogy csak egy álom volt az egész,
s ha virrad, a hajnali nap fényére,
mint minden álom, ez is ködbe vész.
7 hozzászólás
Az álom négyszer, nekem egy kicsit sok. Kettő törölnék belőle.
Írjál többet! Grat. a.
🙂 Köszi, amúgy nem szoktam verseket írni, vagyis csak nagyon ritkán.
Üdv!
Na végre! Nem rossz, sőt egész jó! Jól írsz, ebből is látszik sokat csücsültél mellettem abban a rohadt padban… A gondolatmenet, az érzés ismerős. Néha bizony valóban fél az ember. Kitartás, és hit! És ne feledd, hogy "Örökké nem eshet!"
Üdvözlettel, és hódolattal:
Serafis
Szia Sydee!
Írhatnál többet! Szép a gondolatvilágod. Versben vagy prózában, de kár lenne hagyni az íráshoz való tehetséget elkallódni!
Az álmok lehet, hogy idővel "ködbe vész"-nek, de mindig jönnek helyettük újabbak, melyek valósággá is válhatnak. Mióta a verset írtad, már biztosan a kérdésedre is megkaptad a választ: "Hogyan tovább, merre is mehetnék?".
Várom újabb művedet!
Szeretettel: Zsóka
Kedves Sydee!
Mit mondhatnék nagyon jól sikerült a versed!
Barátsággal:Ági
Köszönöm szépen! 🙂 Fogok még írni!
Szia!
Még egy kis kiegészítés: Antoniussal egyetértek, a szóismétléseket lehetőleg kerüld.
A jó tanácsokat fogadd meg. Csipegessél minél többet az olvasnivalók között és írjál hozzászólásokat.
Bízom benne, hogy hamarosan újra olvashatok tőled. 🙂
Szeretettel. Zsóka