Mond mit ér
bolond szívem repdesése?
Ha félsz…
Mit ér lelkem lüktetése?
Mindez eldobni való,
mert félsz kedvesem!
Azt hittem nyár lettem,
S lám…
még fel sem ébredtem
ellobban a láng.
Mindez eldobni való?
Akkor hát hagyj!
S ne nézd hervadó virágomat!
Mit ér mosolyom?
ha szorít arcomon.
Mit ér a hajnal ébresztése,
Ha majd a hiányod nyom?
Mit ér életem,
mond kinek adhatom?
Mit érnek kincseim,
ha teherként vonszolom.
Óh bolond szívem repdesése…
pici bolond madár,
nem lelted fészked.
Szállj!
S pihenj a sápadó égbolt alatt!
4 hozzászólás
Kedves-szép gondolatok, helyenként kitűnő rímek, mégis egy kicsit „kócosnak” találom az összképet. Az utolsóelőtti versszakod kifejezetten tetszik.
Talán egy kicsivel több verítékkel még jobb lehetne.
Grat. a.
Kedves Tímea!
Szép vers.
Kicsit olyan, mintha bizonytalan lennél a szerelmében.
Igazán tetszett.
Boldog új évet.
Üdv: József
Kedves Tímea!
Szép gondolatokat foglaltál versbe. Azonban még csiszolni kellene. Különben is javaslom, hogy verseidt, a hitelen feltörő gondolataidat ha leírod, hagyd kicsit pihenni, s aztán időnként vedd elő, mindig találsz rajta szépíteni- és javitani valót.
Szeretettel: Kata
Nehogy csiszolgasd nekem ezt a verset!:)))
Ez így tökéletes…
Én se csiszolgatom íársaimat utólag, pedig hányan mondták már…:)))