Mondd, kedvesem…

Hajnali fények alkonyán
Isten jár az éjszakán-
Keresni veszett ügyet,
Találni érző szívet.

Ihol már a senki földje.
Madár szállt a veszett tőrbe-
Érezni új fájdalmat:
Meglátni, mit nem szabad.

Sajgó lelkem nagyot dobban:
Istent látok ablakomban,
Fehér fénye átitat:
Nincs bennünk most áhitat.

Sötét szellő fénye suhog,
Lélek madár már nem mozog-
Csak fekszik itt magába,
A sötét éjszakába.

Szárnya merev, mozdulatlan.
Együtt várok egymagamban
Új napot és új csodát:
Fényességem mosolyát.

Arca fénye tovaillan,
Haja selyme mozdulatlan,
Karja kicsit didereg-
Mi várt egykor titeket?

Távolból jön régi alak:
Csókkal váró szépség, magad,
Rám találsz és átölelsz:
Soha többet nem felelsz.

Évek múlnak, madár hegyek
Keresik az én lelkemet-
Messze él egymagába
A távoli homályba.

Onnan néz rám sóvárogva,
Lélekmezők ékes sorba.
Nem kecsegtet semmi más-
Minő öröm: ELMÚLÁS!