Már gyülekeznek a felhők,
felbőszült orkán is felbőg.
Hamvas havat kavargatja,
fázó földet riogatja.
Ó, nézd! – most szakad a felleg,
jéggé fagynak vétlen lelkek!
Óvó rét immár hófehér,
csönd fogat áll szekér elé.
Fákon fogak vicsorognak,
alant varjak fintorognak.
Súlyos teher bárgyún neszez,
míg tiara vele szemez.
Oly zord a tél, mondd, meddig még? –
ábrándoznak az őzikék.
Elszunnyadnak a fakúszok,
s a sün mily édesen szuszog!
Tükörsima páncél pislant,
szívekben tán remény csikland?
Nem! Ajkakról szállnak imák,
s immár álmodik a világ!