Mondd, ó – mondd, mit akarsz tőlem?
Mit látsz még, mit érzel felőlem?
Hagyj békén, a szívem fáj régen,
Nem értem, mit tehetnék, mégsem.
Nem akarok átlaggá válni, beszürkülni,
Céljaimat már nem hagyom veszni,
Nem értem, neked miért kell verekedni,
Nőt megütni, s féltékenykedni.
Nem értem, miért kell az életben
Gonosszá válni, ha élhetünk a fényben,
Miért válasszam a sötétet,
Csak találjam meg a miértet!
Miért vádolsz, ha nincs valóságalap,
Készül már neked a fekete kalap,
Köztünk a kapcsolat rég megszakadt,
Mert úgy látom, ezt Te akartad.
A helyett meg, hogy védenél,
Ártatlant mindig miért gyanúsítasz,
S miközben az igazi tettes ravasz,
Röhög markában, míg itt a tavasz.
S a Remény, hogy a harcnak végre vége már,
Itt és most rám egy jó Élet vár,
S jön a boldogság, aztán a szép nyár,
A fény és a siker végre megtalál.