vad viharok közt őrjöng a pirkadat,
széthasadnak a percek, míg elérlek,
a derengésben látni vélem nyakadat.
A komor kéreg lehullt, béna lett a felszín,
halálos lángra gyúlt, mi aludt eddig,
bőröm izzadt, lucskos, mint a felvert tejszín,
mondd, meddig érhet éned, meddig?
13 hozzászólás
Kedves Rozália! Jó ez a rövid versike, megmozgatja az ember fantáziáját. És az utolsó sor kérdése nagyon filozófikus.
Szia: én
Kedves Rozália!
Ez ismét remekre sikeredett, az erotikus töltés még izgalmasabbá varázsolja.
Szeretettel gratulálok: Zagyvapart.
Kedves Rozalia!
Nagyon szep ez a versed is. De kivaltkepp a befejezesnek szant kerdes. Amire a valasz, mindenki szamara- azt hieszm egyertelmü.
Gratulalok!
üdv.:
hamupipö
Szia!
A vers nagyon tetszik. Többrétegű, nem egyszeri olvasásra alkotott remek sorok. Lehet, hogy tudatlan vagyok, ezt bocsásd meg nekem, de a címet nem értem.
🙂
Köszönöm, kedves Bödön!
Szeretettel: Rozália
Köszönöm, hogy itt jártál, kedves Zagyvapart!
Szeretettel: Rozália
Nagyon örültem neked, kedves Hamupipő!
Szeretettel: Rozália
Kedves Artur!
A mors latin szó, azt jelenti: halál. Köszönöm a hozzászólásodat!
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Mors-halál :Igen! Talán nem halálra ítélt, bár sosem tudni
Szeretettel:Selanne
Köszönöm, kedves Selanne!
Szeretettel: Rozália
Hú Rozália!
Számomra egy kissé félelmetes. Szívbe markoló. Nem is tudom mit is írjak még.
Legyen szebb napod!
Barátsággal Panka!
Köszönöm, kedves Panka!
Szeretettel: Rozália
Drága Róz'!
Fenomenálisak a rímpárjaid… iszom minden szavadat! ÁÁÁÁ!!! Teljesen a hatása alatt vagyok!
Köszönöm.