Sikít a lélek, érzelemmentes húrja,
Törött szívdarabok hullanak a porba.
Totális káosz a világot uralja,
Zaklatott színekkel összekaristolja.
Csiszolnám simára 600-as vásznakkal,
Messzire repülnék, erőtlen szárnyakkal.
Megpihennék bánatos szürke szirteken,
Aludnék kábulatba esve, hirtelen.
Aztán csinálnám dolgom tovább serényen,
Tekerném életem a mókuskeréken.
Csontok szilánkjait temetném avarba,
Engem soha senki ne hozzon zavarba.
4 hozzászólás
Szia Edit! Most és mindörökké? Azt hiszem így is lehet mondani. Történjék bármi, soha semmi ne hozzon zavarba! Nemes elhatározás. A mókuskerék pedig hadd forogjon…Szeretettel üdvözöllek: én
Kedves Bödön!
Mindig örömet okoz a véleményed, kérlek maradjon meg ez a jó szokàsod,hogy kommentelsz.
Szeretettel: Edit
Tetszett a versed mondanivaloja kedves. Edit.
Szeretettel gratulalok. Ica
Kedves Ica!
Köszönöm Neked, hogy, meglátogattál.
Szeretettel: Edit