Ezt szeretnénk hinni, aztán vagy így van, vagy nem.
Tetszett, hogy sikerült megtalálnod a megfelelő szavakat és a ritmust is.
(A parázna után én vesszőt tennék…)
Véleményem szerint a címben megírt kettősség hajtja előre az Embert. Tetszik a versed! Egyedi szóhasználatod, markáns képeid, különleges ízt adnak a soroknak.
Szia Klári! 🙂
Nagyon tetszik, hogy kevés szóval adtál sokat. Szerintem ez nehezebb, mint litániákat írni, nekem nem is megy. 🙂
A lélek fontos, főként az, hogy tiszta maradhasson, erre nem árt ügyelni. Ha "szellemünk él és örök", az jó, mert azt jelenti, hogy sokan szeretnek bennünket. Nem csak az "idő-hóhér" ráz, hanem a hitetlenség, amit olyanoktól kaphatunk, akik nem bíznak bennünk, akiktől nem is számítunk rá. Az élet már csak ilyen, és belefáradunk a bizonygatásba. Ez a véleményem, ami versed olvasásakor tört felszínre belőlem.
A záró sor előtt tán a vessző jobb lenne, viszont amin mindenképpen javítani kellene, az a cím. Az első szó így helyes: "mulandó".
Köszönöm a gondolkodtatást, ma éppen olyan dátum van, ami amúgy is erre késztet. 🙂
Szeretettel: Kankalin
10 hozzászólás
Kedves Klári!
Abszurd jellegűnek tűnik. Mit szaporítsam a szót? Tetszik és kész.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
Valójában nem abszurdnak szántam. Én magam valóban így is gondolom:) Köszönöm a véleményedet!
Üdv: Klári
Ezt szeretnénk hinni, aztán vagy így van, vagy nem.
Tetszett, hogy sikerült megtalálnod a megfelelő szavakat és a ritmust is.
(A parázna után én vesszőt tennék…)
Kedves Szusi!
Köszönöm, hogy itt jártál és értékelted a verset. Lehet, hogy a vessző jobb lenne, nem tudom…
Üdv: Klári
Kedves Klára!
Véleményem szerint a címben megírt kettősség hajtja előre az Embert. Tetszik a versed! Egyedi szóhasználatod, markáns képeid, különleges ízt adnak a soroknak.
Szeretettel gratulálok:
Millali
Kedves Millali!
Őszintén örülök a soraidnak. Úgy gondolom, hogy kell valami más, valami több, mint ami az anyag… Köszönöm!
Szeretettel: Klári
Hát igen, a "szellemünk él és örök" reméljük! A vers tetszett!
szeretettel-panka
Köszönöm, kedves Panka, hogy itt jártál és értékelted a verset:)
Szeretettel: Klári
Szia Klári! 🙂
Nagyon tetszik, hogy kevés szóval adtál sokat. Szerintem ez nehezebb, mint litániákat írni, nekem nem is megy. 🙂
A lélek fontos, főként az, hogy tiszta maradhasson, erre nem árt ügyelni. Ha "szellemünk él és örök", az jó, mert azt jelenti, hogy sokan szeretnek bennünket. Nem csak az "idő-hóhér" ráz, hanem a hitetlenség, amit olyanoktól kaphatunk, akik nem bíznak bennünk, akiktől nem is számítunk rá. Az élet már csak ilyen, és belefáradunk a bizonygatásba. Ez a véleményem, ami versed olvasásakor tört felszínre belőlem.
A záró sor előtt tán a vessző jobb lenne, viszont amin mindenképpen javítani kellene, az a cím. Az első szó így helyes: "mulandó".
Köszönöm a gondolkodtatást, ma éppen olyan dátum van, ami amúgy is erre késztet. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Mindig örömmel veszem az észrevételeidet, az értékelésedet. Köszönöm szépen.
Szeretettel: Klári