Szótlan az idő, és árja leng,
hol a parttalan
semmi zokogva múlásba hull,
s mint egy hontalan
költő, egy boldogabb hont keres.
S merengőn vonul,
ábrándozva szótagot számol,
léptén alkonyul
már sóhaja a némaságnak,
és hogy zeng a csend
előtte, mit megversel mélán,
s magában örvend.
Mikor egy-egy rímre rátalál
boldogan nevet,
bár mulatság neki, nem akar
hírt, és nagy nevet.
2 hozzászólás
KedvesZoltán!
" egy hontalan
költő, egy boldogabb hont keres. "…
Nagyon sok írás ennek a hatására született!
…zeng a csend…igen ott belül,nagyon mélyen!
…igen,mulatság ´is´és még sok ´más´
Szép napot!
Gratulálok:sailor
Kedves sailor!
Köszönöm szépen értő olvasásod, s megtisztelő figyelmedet!
Mert szeretünk írni ezért az mulatság nekünk…..!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót és szépeket!
Zoltán Kaposvárról 🙂