Múlik az idő

Múlik az idő. Szerelmem, kedvesem,
miért nem írsz? Hallom könnyeid
peregnek, koppannak kopott
fapadlónkon.
A gyerek is sír, átragad bánatod
rája. Mond, mi bú üli lelked
mélységeit?

De jaj! Múlik az idő. Szerelmem, kedvesem
hova mész? Hallom lépteid
nyikorognak a szürke padlónkon.
A kutya is nyüszít: menni
kéne, vinni sétálni máma.
Mond, mi ok melyért távozol a
fészekből ily hamar?

Múlik az idő. Szerelmem, kedvesem,
miért nem talállak otthon? Hallom
verseid, rímeid másfele szállnak.
A bölcső üresen ring, felnőtt
fiunk, csak az emlékeket hagyhatom
rája. De mond, hova
tűntél, hol hagytál e sötét világban?

Múlik az idő. Szerelmem, kedvesem,
Merre járhatsz? Múltunk
képe, verseid zengése fodrozódik
emlékeim közt.
A lakás üresen vár, ágyad,
ingeid, alsóid kopatlan várnak.
Hideg van így takarónk alatt.
Mond, mondhatom e még, hogy
közös lepedőnk van?