Éjszaka csendje ül már a szobámon,
lelkemet röpteti mennyei ének.
Kérdeni holnapom titkait vágyón,
versemet küldöm én Melpomenének.
Tündérek ujja, ha pengeti lantom,
fürge kis angyalok vígan dalolnak.
Fejemet álmodón párnámra hajtom,
tárulnak már kapui Helikonnak.
Lányai jőnek és hintik a csókot,
táncukat lejtik, libben a fátyol.
Terpszikhoré s Thaleia boldog,
fonja az álmokat hold sugarából.
Kalliopé és szép Uraneia,
jó Polyhümnia versenyre kél.
Küzd Erató is, zendül a hárfa,
de győz Euterpé, s szívemig ér.
Lágy dala halkan zümmög az éjben,
gyönge kezében pendül a líra.
Táncol a pennám árnya a fényben,
dallamait míg rója papírra.
Éjszaka csendje ül már a szobámon,
szálljatok Múzsáim, vár Helikon!
Jöjjön az édes, a mennyei álom,
pilláim lassan már lehunyom.