Szívében a bosszú, ereiben méreg,
mindenki féli nevét, ki hallotta a történetet.
Palástja az éjszaka, ruhája sötét köpeny,
szeme alatt heg feszül, arcán fehér maszk pihen.
Énekével csábít engem, folyton hallom hangját,
testem remeg, ha csak meglátom büszke férfialakját!
Láttam már rejtekét az operaház alatt,
a fantom jól ismeri minden álmomat…
Elvitt magával oda, hol szabadon forrhat vágyunk,
rózsaszírmok övezték körbe illatos nászi ágyunk.
Meztelen testünkön forró láz égett,
szerelmének lángolása vad, buja tüzet hevített!
Örökké az övé vagyok, tudom jól régen,
nevét súgom minden magányos éjen.
Bilincsben a szívem, másnak sosem adom,
maradj hát hű te is, édes, egyetlen, én fantomom!
7 hozzászólás
Na, még egy fantom-reminisszencia. Jóval jobb, mint a másik… Bár mondjuk csak az 1996-os Julian Sands-Asia Argento főszereplésével, egyébként itt, a budapesti Operaházban forgatott feldolgozásban történt meg ilyesmi, de a vers összességében jó, még ha verstanilag kicsit kiforratlan is.
Nekem tetszik, én imádom az Operaház Fantomját.
Ügyi vagy!
Köszi a véleményeket,majd javítgatok rajta
A vers tetszik. Valóban, néhol a rímek picit csúsznak, vagy nem jók, de klassz vers. Imádom az operaház fantomját!!!!
Üdv
Ejha, egyre több Operaház Fantomja rajongót találok, nicsak…Köszi a véleményeket:))
Húhúú ! Micsoda vers … nagyon szenvedélyes 🙂 Gratula !!! 😀
Köszi, csak nagy kár, hogy nem így történt, pedig a fantomnak szurkoltam…:)