Csillag vagy te, ki az égből jöttél,
hogy reménnyel töltsd meg a szívemet.
Életed egy örök példa,
hogy megtaláljam a hitemet.
Egész léted egy bizonyosság,
hogy van Isten, és segít,
mint mikor a felégetett pusztán,
egy piros rózsa kivirít.
És amikor elhervad a rózsa,
a szél majd szétfújja szirmait,
és kinyílik egy újabb rózsa,
kit majd e holt szirom tanít.
Sok ember él ezen a Földön:
idősek, ifjak és sok gyerek,
de kevés olyan akad köztük,
ki átlátja, hogy e három egy.
Nincsen köztük semmi különbség,
csak elválasztja őket az Idő,
ami szintén háromra szakadt egész:
ők a Múlt, a Jelen s Jövő.
Az egyik emlék, a másik feladat,
a harmadik meg egy titok,
amit majd, ha kinyílik a rózsám,
azon nyomban megtudok.
És nem fogok többet félni tőle,
mert megértem majd, s tovább adom.
Az új rózsák sem fognak félni,
mert velük leszek, mint holt szirom.
Segítsen meg az Isten,
hogy Rád hasonlíthassak,
mert Te minden rózsa hervadásánál
begyűjtötted a szirmokat.
Így lettél az, aki ma vagy,
Kit szeretek és tisztelek,
aki, ha a világ omlana is össze,
visszaadná a hitemet.
1 hozzászólás
Van tehetséged, de ezt a tehetséget ápolni is kellene, mert nagyon középszerűen írtad ezt a versedet. Hegedűs Géza A költői mesterség című könyvét olvasd el, mert sokat tudsz belőle tanulni. Hajrá!