Ülni a vízparton, mikor a nádas
Már csendes,
Hallani a gondolatokat, melyek
Szüntelen kérdeznek s felelnek.
Akkor érezni magad egyedül
Amikor a néma csend az élettel vegyül.
Közelben érezni a pillanatot,
Melyről reméled, nemcsak neked adatott
Meg ajándékul.
Percek sokaságát, melyet gyakorta
Hívunk Életnek,
Mintha, a könyv lapján a betűt olvasnád,
Hirtelen éled meg.
Szabadnak lenni ilyenkor lehet,
A Nap máskor kacag,
Most meg félig sem nevet.
Az érzelmeket, melyek csordultig töltenek,
Kiönteni vágysz, mint
Egy pohár, tiszta vizet.
Fekszel s feletted csillagok,
Jelentenek minden,
Valaha megélt pillanatot.
Érzések, érzékek, tudat és tudattalan
Mindennek, mi körülvesz, múltja van.
Behunyod szemed,
S érzed, egyre csak nő a tér,
Hol az Illat s a Hang gyengéden táncra kér.
4 hozzászólás
A harmadik szakasz tetszik a legjobban!A vers többi része is jó,ám ez kiemelkedik.
Gratulálok!
Egyetértek gyogyoval!
Én is gratulálok!
Kedves Inesita, és gyogyo!
Nagyon-nagyon köszönöm!
Üdv.: B.
Kedves Krisztina!
A nem szabályos, hanem – szerintem szabad formájú – versedben igzán szép gondolatokat fogalmazol meg. A rímek is helyükön vannak.
A legutolsó szakasz első soránál csupán azt jegyzem meg, hogy az írásjelek nem megfelelő helyen taálhatók. Próbáld csak hangosan olvasva hangsúlyozni, milyen másként hangzik így:
Szerintem a követkzőképpen kellene a mondatban, szavak között a vesszőket: Fekszel, s feletted csillagok Jelentenek minden Valaha megélt pillanatot. (Ilyenkor nem számít az, hogy a mondat átmegy a következő sorokba!) Megjegyzésem azonban nem rontja le a versed értékét!
Szeretettel: Kata