Ereszről csepegő jégcsapba fagyott tél
Szunnyadó tavasznak halk ébresztőt zenél.
Föld szomja beissza a jeges cseppeket,
Vékony hótakarón éled a természet.
Hűvös, szürke hajnal, a talajt köd lepi,
A Napot zúzmara csillaga köszönti.
Felmelegszik délre a levegő lassan,
Napsugár simogat, faágon rügy pattan.
Avar télszőnyegén hóvirág fehérlik,
Harangján szél csendül, felhallik az égig.
Még el sem hervadt már nyílik a pipitér,
Ibolya, kikerics, szivárvány lesz a rét.
Szántók barázdáján zöldül már a határ,
Árvalányhaj selyme ég pipacs pirosán.
Hónap hónap után lombkoronát növeszt,
Szárba szökken a mag, virágból gyümölcs lesz.
Szeretlek kikelet, szépséged varázslat
Csupasz gallyra pompás menyasszonyruhát adsz.
Felpezsdíted szívem, melegség járja át,
Szerelemre virul, mint réten a virág.
2 hozzászólás
Nagyon szép versedhez gratulálok:)
Gyönyörű a versed, jó, hogy találkoztam vele.
Mndolinos versét olvasva, benéztem az adatlapjába, és ott említi, hogy ismerősöd. Emlékszel a BJAL-Pápa, antológiáira? Neked is megjelentek ott írásaid, s amíg aktívan működtek én is küldtem oda pályázatokat.
Nem tudom, mi lett velük, mert valahogy elcsendesedtek.
Ha tudsz róluk valamit, megköszönném, ha tájékoztatnál.
Szeretettel: Kata